Történt egyszer, hogy a házigazda jó áron mangalica kolbászt vett a piacon. Nem is akármennyit, egy kilót vett, mert így volt becsomagolva egy lyukacsos nejlonzacskóba. Elégedetten hazavitte, és a feleségére bízta, hogy tegye valahová. A háziasszony, aki boldogan szemlélte az éppen frissen kitakarított, kifestett kamrát, elhelyezte a kolbászt a polcon, és arra gondolt, milyen jópofa, hogy amolyan régiesen, még kolbász is van a kamrában.

Este aztán a házigazda enni akart a kolbászból. Hová tetted a kolbászt? - kérdezte a feleségét. Hát ide! - penderült a jó feleség a kamrába, de ott bizony nem volt a kolbász. Hogy tehetted oda?!?! Biztos elvitte a kutya!!!! - dörögte a házigazda. És bizony: a kutya nagy hassal szuszogott a szőnyegen, és az udvarról előkerült a kolbászok üres zacskója is. A háziasszony szánta-bánta, de visszacsinálni nem lehetett. Egy életre megtanulta: ha ezentúl kolbász kerül a házba, 1. nem a térdmagasságban levő polcra teszi, 2.  de ha mégis, egy percre sem hagyja nyitva a kamraajtót...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.